| Agglomeráció |

Egy herceghalmi szálloda kertjében épp azon tűnödöm, hogy mennyire furcsa elképzeléseink vannak az utazásról. Valahogy a közeli, elérhető helyek - legyenek bármily szépek is - nem jelentenek kellő kihívást, így egyszerűen fel sem merülnek, mint úticél.

A Váli-medence például gyönyörű táj, s például kerékpárral nagyszerűen bejárható, mégsem sok embernek jut eszébe, hogy esetleg szállást foglaljon, s bebarangolja a környéket. Nem is túlzottan értem ennek a herceglami szállodának a koncepcióját, (társai pedig vannak Etyeken, Zsámbékon és a többi környező településen) s az üres medence inkább engem lát igazolni, mintsem a befektetőket.

Mindenesetre ennek a családi túrának az apropóján (Etyek-Herceghalom) elhatároztam, hogy mostantól több figyelmet szentelek a környező helyeknek, s ha időm engedi hetente megpróbálok új településeket feltérképezni, mindezt természetesen kerékpárral.

Első utam mégsem délre, hanem északra, Vácra vezetett.

Az út érdemi része Gödnél kezdődik, ahol a Penny Market (lsd galéria) mellett lehajtva a főútról, hamarosan elérjük a Dunát. A kerékpárút innentől Vácig (Sződligeten keresztül) a legszebb helyeken visz át. Lényegében a Dunát csak annyira hagyjuk el, hogy Vác előtt az ártéri erdőn vághassunk keresztül. Az út végig - főleg magyar viszonylatban - jó minőségű, s végra aszfalt, nem pedig a gyűlölt viacolor. Kellemes az is, hogy az autóutat messze elkerülve haladhatunk, egyedül egy rövid szakaszon kerülünk közel a 2. főúthoz, de az erdő, melyen áthaladunk, kellő zajfogónak bizonyul.

Tömegre nem kell számítani: egy-egy osztrák/német kerékpáros, illetve néhány helyi kutyás akikkel összefuthatunk.

Vácra beérve egy tó és immár egy gyerekek számára is kellően izgalmas tanösvény fogad, melyen végighaladva békák ezreivel találkozhatunk. A váci Dunapart kicsit mintha a 80-as évekből maradt volna vissza, de a nagy terek, a víz közelsége, s a szép óvárosi háttér, azért kellően tompítja az érzést.

A város egyértelműen erről érkezve mutatja legszebb arcát, Nincsenek panelek, nincs Tesco, nincs gyár, csak templomok, macskakő és sétálóutcák. Emberben itt sem sokba botlunk, de a főtér környéki cukrászdák teraszán már üldögélnek. Némi keresés után meg is találom a célt, hisz a váci útnak egy halászlé elfogyasztása, illetve Mihályi László által üzemeltetett Desszertszalon megismerése a nem is burkolt oka.

A szalon kicsi, de takaros. A teraszon foglalunk helyet, de ebéd előtt nem akarjuk a gyönyörű édességekkel tömni magunkat, így egyelőre csak a szememet legeltetem a gyönyörű desszerteken. Az áruk meglehetősen borsos, vélhetően ez indokolja, hogy itt vannak a legkevesebben, jelesül csak mi ketten.

A halászlé elfogyasztására végül - autentikus módon - a Halászkertet választottuk, mely a kikötő közelében, parton található. Jellegzetesen a Kádár korszak gasztrokultúráját hozza, de ilyen helyekre is szükség van. A leves jó, de semmi extra, azért ennél jobbra számítottam. Az étlapon van belőle négy féle, melyek egymás hibridjei: ponty, harcsa, ponty+harcsa. A negyedik csak egyszerűen a hely nevét hordozza, s ponty+harcsa tésztával egészül ki.

Még fogyasztunk némi rántott harcsát a leveshez, ezzel annyira eltelítődünk, hogy a Desszertszalonba már vissza sem térünk, így egy következő alkalommal fog csak kiderülni, hogy a szépség kellő ízvilágot is takar, vagy csak egy újabb üres hype az egész.